Pécs, napjainkban

Helyszínek   Emberek   Pécs   Önkéntesek  

Egy keserű, de mégis örömökkel teli nap Pécsen, migránsok és segítő emberek társaságában!

Telefonok csörögnek, tudatjuk ki mit hoz, mikor ér oda, és öles léptekkel sietünk! Tudjuk, már várnak, számítanak ránk!

Megérkezve látjuk, sokan vannak, kora délelőtt már többen mint tegnap, és ma sok pici gyermek is van a segítségre szorulók között!

Hamar körbejárunk müzliszelekkel,hogy amíg a szendvicsek elkészülnek, addig is csillapodjon éhségük! Mert ugye állítólag teljes ellátást kapnak egész napra,a hivatalos verzió szerint! Megkérdeztük tolmácsok segítségével, mit is kaptak? Elmondásuk szerint egyetlen szendvicset!!!! Egész napra??!!! Éhesek,szomjasak nagyon. 5-6 ember keni a kenyereket, jut sajt, margarin, lekvár, ki mit kér, járnak a kezeink fürgén. A másik csapat a sérült lábakat kezeli, a harmadik csapat igyekszik angolul, arabul tájékoztatni a segítségre szorulókat. Közben érkezik nagy örömünkre egy láda barack is, ami hatalmas sikert aratott. Volt banán is. Játék és kifestő a nagyobbacskáknak.

Mind e közben újra izzanak a telefonok! Csecsemőknek pelenka kell, de máris, kell még popsikenőcs és ruha is kell hamar, hamar nekik. Az első 15-20 felnőtt és 5-6 gyerekből álló csoport ellátva. A fali csapnál borotválkoznak, tisztálkodnak, átöltöznek. Szusszannánk, de alig pár perc alatt kétszer is megérkezik a migránsokat oda szállító kisbusz. A csapatunk fogadja őket és pillanatok alatt őket is ellátjuk. Elmondani nem lehet, milyen csodálatos, amikor megtört szemük csillan és mosolyukkal jutalmaznak bennünket.

Délfelé jár és újra megérkezett még pár migráns, fiatalok, éhesek-szomjasak, de türelmesek és illedelmesek. A szendvicskészítők keze meg nem áll, csak arra figyelünk fel, hogy ez a fiatalokból álló csapat kétfelé válva hátrébb lép, és így maguk elé tolnak egy kicsi gyerekes családot. És még rájuk mondják, hogy neveletlenek és nem tudnak viselkedni…

Sokuk több nyelvet is beszél. Soha nem követelőznek, mindent megköszönnek és arra is figyelnek, ha a saját csoportjukban valaki szegényebben érkezik, akkor mutatják, hogy inkább azok kapjanak többet.

Lassan elérkezik a búcsúzás ideje, a vonathoz kísérjük Őket,felszállnak és mi várjuk,hogy elinduljanak. Megrándul a mozdony és megannyi integető kéz nyúlik ki a vonat ablakán, mosolyogva hangosan köszönjük szótól hangos a környék! Elmentek…

Újra a telefoné a szerep, hiszen értesítjük a pesti segítőket, kiket várjanak és mire lesz szükségük.

Próbálunk összedolgozni, a siker nem marad el! Ma egy újabb csoport segítségre szoruló embernek sikerült egy kicsit könnyebbé, szebbé tenni a napot.

Jó lenne, ha nem kellene a világon sehol senkinek menekülnie a hazájából! Csak remélni tudom, hogy feledni tudják majd az átélt borzalmakat!

Mester Erzsébet, MigSzol Pécs