Háborúban az ország, de nincs ellenség

Vöröskereszt   Emberek   Szentgothárd  

„Milyen békés emberek ezek” - mondta meglepődve a Vöröskereszt aktivistája szombaton, a szentgotthárdi Menekülttábor bejáratánál. Valószínű, hogy mostanában találkozott velük először.

A Migration Aid adományát vittük a menekülteknek Budapestről

Mivel a Vöröskereszt sátora már szinte üres volt, de a szükséges éjszakai aktivista létszámmal rendelkeztek, ezért nekik adtuk át az adományokat kiosztásra. Azonnal elkérték a kitűzőinket, merthogy mi hoztuk a készletet, hadd lássák a menekültek, kiktől kapják.

Közel 1,8 tonna élelmiszer, bébiétel, ásványvíz, édességek, ruha, cipő, tisztálkodási szerek volt a teherautóban.

A reggeli órákban kipakoltuk a spanyol adományokkal teli kamiont, az ő tőlük kapottakból vittük a ruhákat, cipőket, majd a Nyugatiban és a Keletiben teli rakott autóval Budapestről először Nagykanizsára mentünk, mert előző nap ott kb. 1500 ember rekedt meg. Mire leértünk, közölték, hogy már nincsenek ott, sikerült megoldani az elszállításukat. Utána átmentünk Letenyére. Ott se volt egy menekült se, csak töménytelen katona és rendőr, és közölték igen segítőkészen, hogy most vittek el 475 embert Murakeresztúrra.

Menjünk utánuk.

Mentünk. Az állomásra a 10 busz már megérkezett, de a menekültek még a buszokban ültek, fáradtan, de mosolyogva integettek az ablakon keresztül. Minden konvojt mentőautó kísér, épp előttünk visznek egy terhes nőt a mentőbe. Kisrendőrnő meglátva a Migration Aid-os kocsit, máris készségesen küld a parancsnokhoz. Parancsnok meglátva a kitűzőmet, azonnal kilép a sorból, és odajön hozzám. „Enni, inni adnánk nekik” – mondom, mire elutasító a válasz.

„Félünk megbontani a sort” – mondja.

Rendőr sorfal között (legutóbb a „Fegyencjárat” című filmben láttam ilyet), vonulnak a buszról a kisgyerekes családok. Hová viszik őket? Kérdeztem, mire széttárt karok, „azt mi nem tudjuk, mi

csak vonatra rakjuk őket.” De menjünk Szentgotthárdra, ott sokan vannak. Mentünk. Gotthárd üres, sehol egy menekült se. A velem utazó önkéntesek már szinte őrjöngenek, „mi segíteni akarunk”. Belépünk a Vöröskeresztesek sátorába, látjuk, hogy szinte üres.

"Igen, ma már kb. 1500-2000 ember vonult itt át. Kifogytunk. De jönnek máris az újabb buszok”

Kipakoljuk az adományokat, utána elbeszélgetünk velük egy kicsit a menekültekről. Látszik, hogy itthon tapasztalt segítők, de a menekültekkel most ismerkednek.

Egyiküket az ragadta meg, hogy milyen sok a magas intelligenciájú ember közöttük, azonnali emlékeztet a brémai koncertre.

Bár szerteszóródtak Európában, a Damaszkuszi Zeneakadémiáról mindannyian ismerik egymást. Első koncertjüket szeptember 22-én a németországi Brémában adják.

A menekült muzsikusokat a Brémában élő Raed Jazbeh nagybőgős gyűjtötte egybe a Facebookon. A kezdeményezés célja, hogy az embereknek ne csak a háború borzalmas képei jussanak eszükbe Szíriáról, amely gazdag kulturális és zenei élettel is rendelkezik.

A Syrian Expat Philharmonic Orchestra egyelőre harminc zenészből áll, de a cél egy ötvenfős társulat létrehozása. Amíg nem találnak szíriai zenészt minden hangszerre, német zenészek pótolják őket.”

Késő este indulunk haza, vegyes érzelmekkel. Bennem egyetlen kérdés motoszkál csak.

Mi szükség volt a Horgos 2-i provokációra?

Ha úgyis külön buszokkal, vonatokkal viszik őket tovább, akkor minek a kerítés, a háborús méretű katonai felvonulás, dobáljuk ki a milliárdokat.

Valamit meg kellene érteni.

Kétféle embert nem lehet megállítani. A fanatikust és az elkeseredett embert.

A fanatikust - teljesen mindegy, hogy politikai, vallási vagy egyéb ideológiai – sem ész érvekkel, sem semmivel nem lehet meggyőzni. Vakon hisz valamiben, amit bemagyaráztak neki, vagy ő saját magának, és onnantól kezdve semmilyen társadalmi, vagy emberi morál nem érdekli.

A másik megállíthatatlan ember az elkeseredett, akinek már nincs mit veszítenie. „Otthon a biztos halál vár rám” mondta egy 17 éves szír gyerek, „a börtön nekem nem fenyegetés”.

Azt hisszük, hogy a toronypuskával felszerelt Humvee katonai terepjárók látványa megijeszti ezeket az embereket? Lehet, hogy a tanácsadó úr megijedne tőlük, de ezekre az emberekre ettől különb fegyverekből lőttek otthon.

A legnagyobb baj az, amikor ez a két réteg kerül szembe egymással!

Ujhelyi Sándor